A kényszerből kötött házasság hosszútávú hatásai

A családi elvárásokon, társadalmi státuszon, gazdasági kényszeren, a becsületen, vallási szokásokon alapuló, külső nyomásra, kényszerből megkötött házasságok talán már nem annyira gyakoriak napjainkban. Helyette előtérbe kerültek a felek hozzájárulása nélkül megkötött elrendezett házasságok, a gyermekházasságok, a bevándorlási szabályok megkerülése érdekében, azaz tényleges házasodási szándék nélkül kötött házasságok, vagy a szegénységből való menekülés eszközeként használt kényszerházasságok. Családállítási szempontból ezek mindegyike súlyos sorstörés, amely generációkon átívelő hatással lehet a leszármazottakra.

Mi is történik ilyenkor? Az egyik fél feláldozza a saját életét, vágyait, identitását és gyakran csendben szenved, végül megkeményedik. Nincs valódi intimitás vagy kapcsolódás a felek között, hiányzik a szeretet, a méltóság, ami hosszú távon elfojtásokhoz, elakadt életekhez és sorsismétlésekhez vezethet. A kapcsolatban, ami érzelmileg jelen van, az a harag, hűtlenség, testi-lelki távolság, elutasított gyermek(ek).

A későbbi generációk, különösen az unokák, ennek hatására sokszor érzik, hogy nem dönthetnek szabadon a párjukról, hivatásukról, hogy a szerelem nem fontos, sőt veszélyes, hogy nem engedhetik meg maguknak a boldogságot, hogy önmagukat fel kell áldozni a kapcsolatért, vagy hogy az intimitás, a közelség elviselhetetlen.

Az oldás során a leszármazott elfogadja az áldozatot, amit a szüleik hoztak és tiszteletben tartja, hogy szüleinek nem volt választása. Megérti, hogy ő már másként élhet szeretetben és szabadon és így felszabadul a kényszerkötöttség ismétlése alól, és lehetővé válik számára a szabad párkapcsolati döntés.