A meg nem hallgatott gyermek drámája

Sok érzékeny, tehetséges gyermek olyan mértékben alkalmazkodik a szülők elvárásaihoz, hogy elfojtja saját valódi érzéseit és szükségleteit, megtanulja, hogy önmaga nem elég, szeretetet csak teljesítményért cserébe kap.

Olyan belső antennát fejleszt ki magában, amellyel korán ráhangolódik a szülő elvárásaira, érzelmi állapotaira, lehasítva saját érzéseit, vágyait, hogy szeretetet, figyelmet, túlélést biztosítson magának

Ez az élmény azután "beszivárog" a felnőtt identitásába megfelelési kényszert, perfekcionizmust, önértékelési zavart, kapcsolati nehézségeket, vagy épp teljes belső kiüresedést okozva.

A családállítás során ezek a szülői mintákhoz való tudattalan kötődések gyakran megjelennek, és lehetőséget adnak a gyógyulásra azáltal, hogy az egyén új perspektívából nézhet rá gyermekkori dinamikáira. "Mikor kellett elrejtenem magad?" "Mit reméltem cserébe?" "Ha jó vagyok, talán anya észrevesz."

A családállítás nemcsak rendszerszintű traumákat tár fel, hanem gyakran segít az érzelmi valóság elismerésében, amit a gyermekként meg nem hallgatott felnőtt végre megélhet. "Nem kaptam meg tőled azt, amire szükségem volt. De most már látom: te is szenvedtél. Nem tőled várom többé, amit gyerekként nem tudtál megadni."

Láthatóvá válik hol szakadt meg a kapcsolat a gyermek és saját belső valósága között, érzelmi elismerést és oldást tud nyújtani a meg nem hallgatott gyermek belső részének. "Mostantól én hallgatlak meg. Jogod van érezni, haragudni, gyászolni. És jogod van örülni is." "Most már itt vagyok. Elbírom a könnyeidet. Nem vagy egyedül. Nem kell többé jó kislánynak/kisfiúnak lenned azért, hogy szerethető legyél."

A családállítás segít integrálni a gyermekkorban lehasított én-részeket, hogy a résztvevő saját belső gyermeke védelmezőjévé válhasson megteremtve a rég elvesztett egyensúlyát.