A tűz, mint szimbolikus esemény – mit éget el?

Egy ház, vagy a megélhetést biztosító föld leégése traumatikus élmény, amely akut krízist idéz elő a családi rendszerben és alaposan megingatja, sőt fel is borítja a családban addig jelen lévő egyensúlyt.

Nem csak a fizikai tér válik a tűz martalékává, hanem az emlékek, biztonság és az identitás is. Ez a folyamat hasonlít a gyászfeldolgozás szakaszaihoz, ahol a család tagjai ugyanúgy a tagadás, harag, alkudozás, depresszió, és elfogadás fázisain mennek keresztül.

A krízishelyzet felerősítheti a régóta fennálló konfliktusokat vagy épp ellenkezőleg, össze is kovácsolhatja a családot. A megszokott családi szerepek átalakulnak, hiszen a szülő, aki korábban az anyagi biztonságot nyújtotta, most kiszolgáltatott helyzetbe kerül, a gyerekek pedig nem tudják, hogy mivel tudnák csökkenteni szüleik terheit.

A történések hosszú távon is nyomot hagynak minden érintettben, felerősödik bennük a félelem, bizalomvesztés, pénzügyi instabilitás, de az is lehet, hogy ennek az ellenkezője következik be, vagyis megerősödnek a kapcsolatok, a család új értékrendet, rugalmasabb megküzdési stratégiákat sajátít el.

Szimbolikusan bármilyen képtelenségnek és hihetetlennek tűnik, lehet kapcsolat egy el nem gyászolt, erőszakos halált halt családtag (pl. villamosszékben kivégzett rokon) és egy villámlás következtében elpusztult otthon között. A villamosszék és a villám ugyanazt az őselemet hordozzák. Mindkettő elektromos energia, hirtelen pusztít, végzetes és irányíthatatlan. Ha a családtag kivégzése tabuként van kezelve, akkor a villám, mint természeti csapás "helyette" beszélhet egy projekciós mezőt létrehozva. "Nem volt sírom. Senki sem gyászolt meg. A halálom szégyen lett." A psziché ott nyit "ajtót", ahol zárva talál valamit, így a villám képviselhet egy visszatérő energiát a feldolgozatlan múltból.

A múlt csak úgy nem múlik el, még ha nem is beszélünk róla, csak más formában jelenik meg. Egy villámcsapásban elpusztult ház mélyebb pszichés szinten kollektív tudattalan válasz lehet egy korábban elfojtott, szégyenteli vagy traumatikus családi történetre. A családállítás célja ilyenkor nem a racionális magyarázat keresése, hanem a gyász integrálása, hogy a család végre le tudja tenni azt, amit nem ők kezdtek, de ők visznek tovább.

A föld ki/leégése ugyanúgy egy régi történelmi vagy családi veszteség szimbolikus "újrajátszása". A föld több, mint anyagi érték vagy örökség; benne testesül meg a családi hagyomány, munka, férfiasság, túlélés, becsület és a rend. Leégését sokszor nemcsak veszteségként, hanem kudarcként élik meg a családtagok: "Nem vigyáztam rá, elvesztettem apám munkáját".

Ha a föld örökségként szállt apáról fiúra, akkor a veszteség egy szimbolikus családi kötést is átvág. Sok esetben ez törést jelent a vérvonalban, mivel a mezőgazdasági, paraszti, vagy vidéki identitás megszakad. A mezőgazdasági munka együttműködést jelentett a családtagokkal, ezért a föld elvesztésével a család széthullik, depresszió és céltalanság üti fel a fejét.

Ha a föld elég, az gyökérvesztést hoz, de jó tudni, hogy a föld nem csak odakint van, hanem bennünk is. A tűz elhozza a családot már nem szolgáló érzelmi elengedés szükségességét, még akkor is, ha a veszteség pusztító és nehezen elfogadható.