Az agresszió pusztító jelenléte a családban
Az agresszió nem egyetlen konkrét okra vezethető vissza, hanem több tényező kölcsönhatásának eredménye. Okozhatják társadalmi feszültségek, szegénység, kirekesztettség, elnyomás, stressz, társadalmi igazságtalanság és egy sor egyéb tényező. Egyes kultúrákban az agressziót férfias vagy elfogadott viselkedésként kezelik, míg másokban elítélik és elnyomják. Mind a neveltetés, mind az elhanyagoló családi háttér fontos szerepet játszik a kialakulásában.
Nem kis fejtörést okoz számunkra, hogy egy kisgyermek miért agresszív, miért verekszik, honnan származnak a dühkitörései. Egy családtag agresszív viselkedése felhívja a figyelmet arra, hogy a családi rendszerben egy nehéz élethelyzet vagy szenvedés nincs elismerve, integrálva, ezért újra és újra kifejeződik, akár egy ártatlan gyermek viselkedésén keresztül is.
Amikor a szeretet nem talál megfelelő kifejeződési módot, a gyermek lélek szinten úgy dönt, hogy "magára veszi" a szülő szenvedését, haragját, fájdalmát, és ezt agresszióval (pl. ajtócsapkodás, kiabálás, dühkitörések) fejezi ki. Csak így tud azonosulni, egyensúlyt teremteni a szenvedő szülővel. Ha ez a sors végre láthatóvá válik és tiszteletet kap, a gyermek felszabadulhat az azonosulás alól és visszatérhet a saját helyére, a gyermeki ártatlanságba.
Hellinger szerint "mindenkinek megvan a maga helye a családi rendszerben". Ha valaki például a gyerek szerepéből kilépve "szülővé válik" a saját szülei számára, akár érzelmileg, döntéshozatalban vagy bármilyen más módon, ez rendszerellenes, és ebből frusztráció fakad, ami aztán agresszióhoz vezet.
A gyermek agressziója nem "rosszaság", hanem a szeretet és lojalitás torz kifejezése. Egy el nem ismert, el nem gyászolt sors kiált rajta keresztül. "Érted haragszom. Amit nem mertél kimondani, azt én kiabálom."
Az erőszakos viselkedés, illetve a családi rendszerben felbukkanó rendezetlenségek gyakran nem a jelen helyzetből erednek, hanem egy korábbi, fel nem dolgozott trauma "örökségei". Ha a nagyapa súlyos háborús traumát élt át (ölt, vagy civilek haltak meg miatta), amit ő nem dolgozott fel, és a család soha nem gyászolt meg, akkor a leszármazott haragja valójában a nagyapa el nem sírt fájdalmából és bűntudatából ered.
A családállítás módszere nem a viselkedés megváltoztatására törekszik direkt módon, hanem arra, hogy a háttérben húzódó, rejtett családi dinamikákat láthatóvá tegye. Az agresszió oka gyakran csak így, szimbolikus módon, a mezőn keresztül mutatkozik meg, és ha a rendszer "rendeződik", az agresszív viselkedés is gyakran enyhül vagy megszűnik.
A családállítás megmutatja, hogy kihez tartozik a harag. Amint ez láthatóvá és elismertté válik, megnyílik az út a gyógyulás felé az egész családi rendszer számára.