Az ekcéma, mint a rendezetlen érzelmek testbeszéde

A különböző bőrbetegségek, például az ekcéma, családon belül nem csak genetikusan öröklődhetnek, hanem pszichés mintázatokon keresztül is. Ha a szülők vagy nagyszülők elfojtott traumát (pl. Benes dekrétumos kitelepítés), veszteséget (pl. szülésben meghalt a dédmama), szégyent (pl. börtön) vagy elutasítottságot (pl. identitás alapon) éltek meg, ezek a történetek, rendezetlen érzelmek testbeszéddé alakulhatnak az utódnál, mivel nem lettek kibeszélve, integrálva.

Az ekcéma gyakran jelenik meg gyermekeknél, akik érzelmi konfliktust élnek meg a szeretett személy közelségével vagy távolságával kapcsolatban. A bőrön keresztül próbálnak meg kapcsolódni, mert vagy hiányolják a gondoskodást, az anyai jelenlétet, vagy éppen ellenkezőleg, túlságosan szorosnak, fojtogatónak találják azt. "Inkább én szenvedek a bőrömön, csak ne veszítsek el senkit."

A gyermek bőre reagálhat az elnyomott haragra, szorongásra, bűntudatra is, főleg, ha a családban nem engedélyezett ezek nyílt kifejezése. Egy "jó gyerek", aki nem mutathatja ki a dühét, "kiszellőzteti" a bőrén keresztül.

A bőr kiszáradásával, a vér kiserkenésével, a viszketéssel a gyermek rejtett családi konfliktusokra reagál. Ezek a nyelvi fordulatok jól visszaadják a szülők közti ki nem mondott feszültséget, melynek a gyermek teste lesz a "közvetítője". A tünet olykor segíti a családot abban, hogy egyben maradjon, mert a fókusz a betegségen van, nem a kapcsolati problémán. Az ekcéma "nyeresége" ilyenkor a fokozott figyelem, a bőrgyógyászhoz rohangálás, újabb és újabb szerek beszerzése és kipróbálása a szülők részéről, mely azonban tudattalanul fenntarthatja a problémát.

Ha szeretnénk az ekcéma kellemetlen tüneteit csökkenteni, akár meg is szüntetni, akkor a trauma kioldása a következő lehet: "Én vagyok a saját sorsom gazdája. Szeretném megérteni, mit hordozok a testemen keresztül, ami nem az enyém. Tisztelem az ősök tragikus sorsát, én most már szabadon élhetek. A ti fájdalmatokat már nem kell a bőrömön keresztül tovább hordoznom, most visszalépek a saját életembe".

A tünet képviselőjének pedig megköszönjük, hogy eddig hordozta helyettünk azt, amit nem tudtunk feldolgozni. És mivel mostantól már nem szolgál bennünket, ezért elengedjük.