Az önazonosság megtagadása — veletek maradok a fájdalomban

Az önazonosság megtagadása sokféle okból lehetséges (nemi, nemzeti, etnikai, vallási vagy szexuális alapon) de a család szerepe sem elhanyagolható.

A családi rendszer sokszor tudattalanul azt üzeni: "Ne légy nagyobb, mint mi." "Ne legyél szabadabb, mint mi voltunk." "Maradj velünk a fájdalomban."

Bár a valódi, mélyben rejlő okokkal gyakran a szülők sincsenek tisztában, de a lojalitás jegyében, tudattalanul az anya például visszautasítja a gyerek kérését, hogy a gyerekkórusban énekeljen, és ezzel nem engedi meg neki az örömöt.

A gyermek ilyenkor azt éli meg, hogy ha ő boldogan énekel, azzal hűtlen lesz a szülei vagy nagyszülei szenvedéséhez, így lojalitásból lemond a saját öröméről, de később egész életében sajnálja ezt az áldozatot. Később fel is lázad a "Ne légy nagyobb, mint mi" elvárás ellen és az éneklés helyett a legmagasabb végzettségre tesz szert a családban.

Az éneklés a hang kifejezése, megmutatkozás, jelenlét. Amikor a gyermek dönt úgy, hogy nem akar énekelni, mintha "nem lenne joga hangot adni magának", így tud azonosulni egy elhallgatott testvérrel, elnyomott női őssel, akinek nem lehetett "hangja" vagy nem hallgatták meg. És ha az éneklés még nem elég, rendszeresen olyan vírusokat szed össze, amitől elmegy a hangja, vagyis már beszélni se tud. És persze olyan foglalkozást választ magának, ahol a hangjára szükség van.

Ennek ellenkezője is előfordul, amikor valaki nagyon erőteljesen az éneklés irányába nyomja a gyermekét, mert ő maga nem valósította meg zenei álmait. Ekkor a gyerek ideális esetben fellázad, mivel érzi, "Ez nem az én utam. Ez az ő vágya."

A családi legendárium őrizhet egy teljesen más narratívát is "Ha megszólalok, valami baj történik". Ha a családban volt olyan trauma, ahol a "megszólalás" veszélyt hozott (pl. politikai elnyomás, árulkodás, árulás következményei, szégyen), akkor a gyermek csendben marad, akár egy kórusból is kilép, hogy védje a családot.

Az állítás segít rendet tenni az önazonosság elvesztésének feltárásában, és "engedélyt kérni" (és kapni) az önazonos élethez – anélkül, hogy elárulnánk bárkit.

Az oldás a családtagok felé, "Drága Anyám, látom a te fájdalmadat, amit hordozol. Tiszteletben tartom, amit te nem élhettél meg. De én most az életemet választom. És ha megengeded, boldog leszek, a magam módján", csökkenti, akár meg is szüntetheti a feszültséget a családi rendszerben.