A családállítás elmélete

Az élet meghatározott rend szerint fejlődik ki, a születés és a halál nem a mi kívánságunk szerint történik. Az emberi lét egy rendezőelv mentén alakul ki, létrehozva a határokat testi, lelki és szellemi szinten. Ezzel a renddel először és legtartósabban a családban találkozunk, hiszen a családtagjaink eleve adottak számunkra és semelyik családtag sem tud kilépni a családi történetéből anélkül, hogy azt meg ne szenvedné.

A családállítás során képviselők segítségével "állítjuk fel" szemmel látható módon a családtagok egymás közötti viszonyait, méghozzá az elhunyt családtagokét ugyanúgy, mint az élőkét. Így felfedezhetjük a szülők, nagyszülők, dédszülők nemzedékének tagjaival való tudattalan kötődéseinket, kapcsolatunkat; napvilágra kerülnek elfojtott érzések, örökölt viselkedésmódok és erkölcsi elképzelések, tudattalan kötődések, lappangó bűntudatok, félelmek, jó és rossz értelemben vett hajtóerők. 

Először elképzelhetetlennek tűnik, hogy bárki képviselhessen egy másik embert, akit nem ismer, és akinek mégis érzékeli és pontosan meg is jeleníti az érzéseit és a családi kötődéseit a családfelállítás során. A módszer viszont pont ezen alapul. Valakit beállítanak az édesapád helyére, aki rövidesen elkezd úgy érezni, mozogni, mint a te édesapád, olykor még a szóhasználata, hangszíne is hozzá hasonló lesz. A képviselők egyértelműen megmutatják, mit észlelnek az általuk képviseltek a lelkük mélyén és milyen viszonyban vannak a rendszer többi tagjával.

Az állítás során nem történik elemzés, oknyomozás, hanem az állítást kérő mindössze rá tud nézni arra, milyen tennivaló van most, milyen megoldás lehet célravezető.  Ezért, aki azt akarja tudni, miért van problémája, az még nem kész a probléma megoldására. Ehelyett inkább az a jó kérdés, hogy mit tehetek a megoldásért.

A családállítás arra jó, hogy megmutassa valakinek azt a küszöböt, ahova a lelke éppen elérkezett, és egy kis lökést vagy útbaigazítást ad ahhoz, hogy megtegye a szükséges lépést, és át tudjon lépni rajta. Mindenkiben megvan az az erő, hogy szemügyre vegye saját élete valóságát, és miután meglátta, tanuljon belőle és növekedjen általa.