Én több vagyok annál, mint amit más mond rólam

A társfüggőség (kapcsolatfüggőség) gyakran mélyen gyökerezik a gyermekkorban, ahol a gyermeknek elhanyagolással, mentális betegséggel, erőszakkal vagy bántalmazással kellett együtt élnie, illetve, ha a szülők túl védőek kontrollálóak voltak.

A gyermek érzelmileg (vagy akár fizikailag) is a szülői szerepbe kényszerült, vigasztalta a házassági problémákkal küzdő anyját, megoldott olyan dolgokat, amik számára megterhelőek voltak (pl. oroszlánrészt vállalt költözéskor a bútorok cipelésében). Ezek az élmények megtanították őt arra, hogy mások szükségletei fontosabbak, mint a sajátjai, és mélyen hallgatott arról, hogy szíve szerint most már a saját szükségleteit szeretné kielégíteni.

Nem tudta vagy nem akarta meghúzni az egészséges határokat a szüleivel szemben és így érzelmileg teljesen beleolvadt a felnőttek dolgába.

Ha a szülők csak akkor mutatnak szeretetet vagy elfogadást, ha a gyerek jó, segítőkész, és engedelmes, akkor a gyerek azt tanulja meg, hogy a szeretetet ki kell érdemelni és később felnőttként is így éli meg a kapcsolatait. "Az értékem attól függ, mennyit adok vagy áldozok másokért".

Fizikai, érzelmi vagy szexuális bántalmazás esetén a gyermek felnőttként sem fog bízni másokban, úgy érzi majd, hogy ő felelős mások viselkedéséért.

A társfüggőség érzésének csökkenése, felszabadítása érdekében nagy segítség, ha kimondjuk magunknak a következő oldó mondatokat:

"Nekem eddig az volt a fontos, hogy a másik jól legyen és az én érzéseim ráérnek, de ezt elrontottam. Én magam is fontos vagyok"

"Attól, ha nem teszek meg mindent a páromért, még nem fog elhagyni."

"Eddig mindig csak valakihez tartozva léteztem, ezért azt sem tudom ki vagyok egyedül. Szeretném ezt kipróbálni és megélni".

"Mások boldogságáért nem én felelek. Nem kell mindig valakinek a kedvében járnom, tudok nem-et mondani anélkül, hogy bűntudatom lenne".

"Befejezem a fejemben futó forgatókönyvek futtatását, pl. "Miért nem írsz vissza? Valamit biztos elrontottam. Vagy már nem vagyok fontos neked? Biztos eleged lett belőlem. De hát csak reggel beszéltünk – lehet, hogy idegesítő voltam? Nem bírom ezt a bizonytalanságot. Hívjam inkább újra. Vagy ne? Ha nem hívom, lehet, hogy azt hiszi, nem is érdekel. Ha hívom, akkor meg túl sok vagyok neki. Miért vagyok mindig ilyen?

A kapcsolatfüggőség érzése fokozatosan, több éven át alakul ki és nem a gyengeség, hanem egy túlélési mechanizmus eredménye, amit az illető gyermekkorában tanult meg. Ezek a minták azonban felismerhetők és idővel átírhatók.