Felcserélődött gyerekszerepben, amikor a gyerek a szülei anyja, apja

Ha egy gyerek elveszti gyerek szerepét átvállalva a szülő érzelmi, fizikai terheit, hosszú távon kimerüléshez, szorongáshoz, kapcsolati nehézségekhez vezet. Nem tud igazán támaszkodni a szüleire, hiszen ő maga válik támasszá.

Ez a dinamika többféleképpen alakulhat ki. Például, ha a szülő érzelmileg sérült vagy hiányzik belőle a belső erő, és a gyerektől vár támogatást, megértést, vigaszt. Vagy ha a szülő saját anyjával/apjával rendezetlen viszonyban van, és ezt a hiányt tudattalanul a gyerekén keresztül próbálja pótolni. És van úgy, hogy a gyerek saját jogon, lelkileg kapcsolódik a családi rendszer egy szenvedő tagjához, pl. egy elvesztett nagyszülőhöz, és így kerül a nem hozzá illő szerepbe.

A családállítás célja visszaállítani a helyes rendet: a szülő legyen szülő, a gyerek pedig gyerek, illetve megerősíteni a szülői erőt, hogy a gyerek visszanyerhesse szabadságát.

Rengeteg tünete van annak, ha egy gyerek szülői szerepbe került. Gyakran kimerült, mert érzi, hogy neki kell mindent megoldani, és párkapcsolataiban is mindig ő az erősebb fél. A gyerek lelkében olyan mondatok fogalmazódnak meg, hogy "Ne sírj, én majd vigyázok rád", hiszen az apa az ilyen családokban fizikailag vagy érzelmileg nincs jelen. Így válik a gyerek a család "tartóoszlopává".

Az oldás során a gyerek kimondja az anya felé: "Te vagy az anyám. Te adtad nekem az életet. Köszönöm. Én a te gyereked vagyok és senki más. A saját sorsomat élem." Amint az anya képviselője újra a helyére kerül, a gyerek visszatérhet gyerekszerepébe, ami nagy megkönnyebbülést és érzelmi felszabadulást hoz.

Egy másik jellegzetes tünete a felcserélődött gyerekszerepben felnőtt férfinak/nőnek, amikor nehezen talál párt, és gyakran érzi magát felelősnek mások jólétéért. Azt érzi, hogy neki kell megmentenie a másikat. Ez a dinamika gyakori az olyan családokban, ahol valamelyik szülő érzelmileg összeomlott, és a gyerek vált póttárssá vagy gondozóvá. A gyermek sajnálatból, átérezve a szülő magányát úgy érzi, hogy ő majd vigyáz a szülőre.

Segít a dinamika feloldásában, ha a gyerek kimondja a szülő felé: "Te vagy az apám/anyám. Én vagyok a fiad/lányod. Nem tudlak megvédeni. Te viseled a saját sorsodat. Én tisztellek, és leteszem ezt a terhet. Nem hozzám tartozik."

A szerepcsere testvérek között is megtörténhet, ha a szülők hiányoznak, gyengék vagy terheltek. Ilyenkor az egyik gyerek gyorsan "felnő" a többiek helyett. Ő felel mindenkiért a családban, még felnőttként is ő oldja meg a testvérek problémáit, segíti az anyját, szervezi a család életét. Ő hívja fel a szüleit, ő tartja össze a testvéreit, ő szervezi az ünnepeket. Közben fáradt, és nincs saját élete, nincs működőképes párkapcsolata, és alig van energiája önmagára.

Az állítás során ilyenkor a testvérek képviselői egyértelműen a gyorsan felnőni kényszerült testvér felé fordulnak, nem a szülők felé – jelezve, hogy ő lett a tényleges gondoskodó. A szülők a rendszerben háttal állnak a periférián.

Az oldás akkor történik meg, amikor a szülői szerepbe kényszerült gyerek felismeri, hogy bár ez a szerep szeretetből jött, ez nem az ő helye. "Drága testvéreim, szeretlek titeket, de nem vagyok az anyátok/apátok. Én a nővéretek/bátyátok vagyok. Én is csak egy gyerek vagyok ebben a családban."

A családállítás segít visszatérni a gyereket a saját helyére, ami a belső felszabadulás kulcsa.