Honnan ered a gyerek dühkitörése?

Az elszenvedett trauma által kiváltott epigenetikai változások (főként a stressz-szabályozó génekben) hajlamossá tehetik a következő generációt a fokozott stresszreakcióra, szorongásra vagy hangulatingadozásra, ami közvetetten dühkitörések formájában is megnyilvánulhat.

Vizsgálatok kimutatták, hogy a várandós anyáknál a ruandai népirtás során a stressz epigenetikai módosulást idézett elő a magzati fejlődésben. Ugyanígy a szíriai háborút követően a trauma nyoma kimutatható volt a következő generációk DNS-én.

A trauma hatásai ezen felül gyakran egybeeshetnek nehezített élethelyzetekkel (bizonytalanság, szegénység, krónikus stressz), ami fokozza a gyerek érzelmi szabályozási nehézségeit. Ilyen, amikor tehetetlenül állunk, mert a tipegő korú gyermekünk dührohamot kap, ha spenótot kell ennie, vagy meleg zoknit felhúznia.

A családi érzelemszabályozási minták, ahogy a dühöt kezelik, szintén szerepet játszhatnak, ami tovább erősítheti a transzgenerációs hatást. A gyerekek a szülők érzelemkezelési stratégiáit utánozzák. Ha a szülő feszültségre dühkitöréssel reagál, a gyerek is hajlamos lesz ezt a mintát átvenni.

Mivel a szülő (vagy nagyszülő) feldolgozatlan traumái is befolyásolják a gyereket, ezért érdemes végiggondolni, hogyan reagáltak a szüleim, amikor gyerekként dühös voltam? Hogyan kezelem most én a saját indulataimat?

Ha pedig úgy érezzük, hogy ez távolabbról jön, a családállítás segít megtalálni a düh gyökerét és feloldani az ebből fakadó szorongást.