Öncsonkítás, falcolás

Abban a hitben szeretjük ringatni magunkat, hogy a család biztonságot nyújtó menedék egy szívtelen világban. Bízunk abban, hogy a kegyetlenség csak olyan távoli helyeken fordul elő, mint Darfur vagy Kongó. Ezért nincs mit csodálkozni azon, ha egy ilyen biztonságos helyen traumát átélt ember nem tud megbirkózni az emlékeivel, és gyakran drogokhoz, alkoholhoz vagy öncsonkításhoz folyamodik.

A "be nem vallott bűnök", titkok és elfojtott érzések öröklődhetnek a családi rendszerben. Az öncsonkítás egyfajta tudattalan bűnhődés: "helyette szenvedek", "megélem a fájdalmat, amit ő nem tudott kimondani". Ezzel az egyén mintha jóvá akarná tenni az ősei tetteit, mintha a testén keresztül hordozná a bűntudatot.

Szimbolikusan a test az a hely, ahol az ősök terhe lerakódik, ahol a sebek mintha áldozati jelek lennének, Ez közel áll bizonyos ősi rítusokhoz, ahol a test sebzése vagy fájdalma a tisztulás, kiengesztelés eszköze volt.

A családállítás segít az egyént ráébreszteni arra, hogy a lelki fájdalom nem hozzá tartozik, hanem egy őséhez, akinek az energiáját hordozza, és akit nem tud megmenteni azzal, ha megcsonkítja magát. 

A felmenő terhének letételével megtisztul az egyén és az áldásának fogadásával sikerül megtalálnia a helyét az életében a maga teljességében.