Összetartozás

Valamennyien látjuk és érezzük, hogy összeköttetésben vagyunk egymással, de összetartozni csak akkor lehet, ha egyedül is tudunk létezni, különben csak elegyedésről van szó.

A családállítás szerint minden ember egy nagyobb rendszer (elsősorban a családi rendszer) része, és ebben a rendszerben mindenki hatással van a többiekre, akár tudatában van akár nem. Az összeköttetés érzése abból fakad, hogy a múlt eseményei és a családtagok sorsa hatással van ránk akkor is, ha nem ismerjük őket jól vagy egyáltalán nem is ismertük őket, hiszen már nem élnek.

Ahhoz, hogy egy rendszerben (családban, kapcsolatban) egészséges módon tudjunk tartozni valakihez, előbb meg kell találnunk az önálló identitásunkat, a saját helyünket és határainkat. Látni kell, hogy összetartozunk a családunkkal, és hatnak ránk azok a sorsok, amelyek megelőztek bennünket, ugyanakkor szükséges egy belső elhatárolódás is, hogy saját életünket élhessük, és ne a család múltjának ismétlődésében ragadjunk.

Ez az "egyedül is tudunk létezni" állapot lehetővé teszi, hogy szabadon és szeretettel kapcsolódjunk másokhoz, ne szükségből vagy sorsismétlésből.

Ha valaki még mindig egy gyermeki kötöttségben él, túlságosan azonosul valamelyik szülő sorsával, vagy nem vállalja saját döntéseit, akkor a kapcsolódás inkább függőség lesz, mintsem szabad, egyenrangú összetartozás. A kapcsolaton belül ugyan szeretetben él, de függ attól, hogy a másik is szereti-e és ily módon a szeretet rabjává válik.

Egyedül létezni annyit tesz, mint leválni a mások fájdalmáról, sorsáról, és csak a saját életünket vinni tovább megtalálva a kapcsolódási pontokat mindazokkal, akikkel dolgunk van az életben.